Liebster Blog Award

Nem kertelek. Ezt a kedves díjat Csicsusztól (blogja) kaptam. Ő az első rajongóm az Anime Fanfiction Style oldalán. Tőle kapom a legtöbb, és legbiztatóbb véleményeket.

Hogy ennek a plecsninek mi az értelme? Németországból indult a kezdeményezés. Az én olvasatomból az derül ki, hogy ezzel szeretnék népszerűsíteni a kevésbé olvasott blogokat. Tehát bármelyik blogger akármelyik másiknak adhatja, akinek munkásságát szereti rendszeresen követni.

A díj pár „kötelességgel jár”. Hadd vázoljam fel ezeket:

1. Írd meg, kitől kaptad a díjat, és linkeld be a posztodba a blogját! (csekk)

2. Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!

3. Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!

4.  Nevezd meg az új jelölteket, és tegyél fel nekik tíz kérdést!

5. Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Igazán egyszerű, és nagyszerű kezdeményezés, csak támogatni tudom! :)

Abba a kellemetlen helyzetbe kerültem, hogy rá kellett döbbennem... Nem olvasok blogokat. Magamat sem tartom igazából bloggernek, hiszen az oldalon konkrétan rólam eddig nem igazán tudhattatok meg semmit. (Hacsak valaki nem tud olvasni a sorok között. :) ) Így viszont azt kell mondanom, hogy sajnos nem tudok megfelelni az utolsó két követelménynek. Megtehetném, hogy random keresek portálokat, amikre már rátévedtem, de azzal csak hazudnék. Viszont amint találok olyan blogot, amit folyamatosan követek, ki fogom egészíteni ezt a bejegyzést, és tovább adom a díjat. ;)

Nos, hogy megvolt egy nagy vallomás, jöhet még 10 nüánsz rólam. Csapjunk a közepébe!

1. Pici koromban Süsü volt az egyik kedvenc mesefigurám. 3 évesen már kívülről fújtam a kezdő dalokat (igen, a herceg és a királylány énekét is). Ugyanilyen lelkesedéssel tanultam meg az Arany Lacinak című verset.

2. Általános iskolában aikidora jártam. Elég gyorsan befejeztem, még az első övvizsgáig se bírtam. Az aikido mellett kick-boxot (2 évig) és nihon ju jutsut (4 hónapig) is tanultam.

3. Szintén általános iskolában volt, mikor egy évben többször is beneveztek versenyekre. Legtöbbször vers- és prózamondó versenyekre. Egészen eredményesen szerepeltem ezeken.

A két kedvenc oklevelemet mutatom csak meg, mert kicsiként a legtöbbet átírtam aranyszínű zselés tollal.

Ezenkívül több tanulmányi versenyen is részt vettem. Német-, földrajzi-, történelmi-, biológiai-, fizikai levelezős versenyen is. Még arra is emlékszem, hogy a fizika versenynek SamFüles volt a fedőneve (szemfüles).

4. Eddig két novellám jelent meg újságban. Az első az Erdő őre volt, a második a Luca széke.

5. Majdnem minden kaját megeszek, egyedül az ecetes savanyúságokkal és a vadassal lehet kikergetni a világból. Savanyúságból csak az uborka- és a franciasalátát eszem.

6. Imádom a sushit! Illetve a süteményeket. Mindent, amiben nincs meggy. Azzal ellenségek vagyunk.

7. Imádom a steampunk cuccokat. Mindent! Van egy medálom, egy karórám és egy pendrive-om, amiket jó barátom, Zackary készített. https://www.facebook.com/jocucc/?pnref=lhc

Arról nem is beszélve, hogy a megjelent könyvem, Egy város acélból és gőzből, szintén steampunk stílusú némi fantasyval fűszerezett thriller.

8. Nagy kedvelője vagyok a kémiának. Ezért is van a nyakláncban egy üveg lombik, amiben pedig rézgálic van. Ez egy régi permetezőszer. Lenyelve hányást okoz, bőrrel érintkezve mérgező. Szóval már betiltották. Vagyis már betiltották. Viszont gyönyörű, és nagyon király kísérleteket lehet vele csinálni. Talán az előbbi két soromból kitűnik, hogy a mérgek is érdekelnek. Ha már kémia, akkor azt is leírom ide, hogy 3 évig járattam magam az ELTE vegyész szakára. Végül feladtam, és OKJ-s képzésen elvégeztem a Gyógyszertári asszisztens, majd a Gyógyszerkiadó szakasszisztens szakot. Már majdnem egy éve dolgozom patikában, és nagyon szeretem. ^^

9. Amiket még imádok:

- érzelmes zenéket. Most nem pop vagy rock zenére gondolok, hanem klasszikusra. Életem egyik legjobb élménye volt, mikor barátnőmmel elmentünk egy komolyzenekari koncertre, ahol filmzenéket játszottak. A legjobban az Amadeus-ból kiemelt Lacrimosa volt. Talán azért is ütött szíven annyira, mert 8 évig tanultam fuvolázni, és ennek a zenének a dallama valami szívszorongató. Hadd mutassak nektek egy kis kedvcsinálót: https://www.youtube.com/watch?v=L_P7bPWnQgU

- a természetet. Mind járni, mind fotózni szeretem. http://tifa666.deviantart.com/gallery/46049970/Nature

- a régi stílusú, vagy elhagyatott házakat.

- hímezni. http://tifa666.deviantart.com/gallery/36931885/Cross-stitch

- a tetkóimat. *pirul*

 

10. Nem vagyok egy nyílt személyiség. Imádok beszélgetni, és képes vagyok akár első látásra barátságot kötni valakivel, de mély dolgokról, magánéletről, múltról... nos azokról csak a legközelebbi ismerőseimmel tudok beszélni. Bármennyire szeretnék megnyílni még itt is, nem megy. Én már csak ilyen „kemény” csaj vagyok.

Most pedig jöhetnek a kérdések, melyeket Csicsusztól kaptam:

1. Mióta írsz, és melyik téma a kedvenced?

Még a középiskolában kezdtem írni. Eleinte unalomból, meg hogy kiadjam az érzéseimet. Aztán egyre több ismerősöm kezdte olvasni az írásaimat, én pedig egyre jobban élveztem a reakciójukat, így már nem csak magamnak, nekik is akartam írni. Szerettem volna, ha nekik is tetszik, nem csak nekem.

Pontosan emiatt változott is a kedvenc témám. A középiskolában a tinédzser világfájdalom volt rám jellemző, így írásaim nagy része sötét és nyomasztó volt. Természetesen nem tettem le a thriller műfajról, de már a komédia és a romantika sem hidegen.

2. Ki a példaképed?

Az utóbbi években volt már pár. Úgy általában elmondhatom, hogy minden erős nő. Csakhogy pár példát is hozzak: Mulán volt az első - miatta festettem feketére a hajam a középiskola után -, Hayao Miyazaki japán rajzfilmkészítő női főszereplői (Chihiro, Nausicaa, San, stb.), Vavyan Fable női főszereplői (Kyra Emett, Denisa Wry, Nashua, stb.) és az édesanyám.

3. Ki a kedvenc könyvíród? És online íród?

Régen rengeteg fan írást olvastam, de mint kis taknyos, sosem jegyeztem meg az íróit. Mostanra meg... nost már inkább könyveket olvasok.

Kedvenc íróim egyértelműen Vavyan Fable és Stephen King, és nagyon szeretem Leslie L. Lawrence-t. Az ő könyvei rántottak be a könyvek végeláthatatlan, és csodálatos világába. Emellett még szeretek fantasy és sci-fi könyveket olvasni. Kedvenc univerzumaim: Alien, Predator, Shadowrun, Warcraft.

4. Ha elnevezhetnéd saját magadat, milyen nevet választanál? (Fantázianév is jöhet).

Már sokszor próbáltam becenevet felvenni. Középiskolában a Tifa-chan volt, aztán jött egy rövid Lina időszak, végül a Katherine Hart. Az első a Final Fantasy 7. rajzfilmjének köszönhetően, a második a Slayers című japán rajzfilm után, a harmadik az egyik Shadowrun könyvből. Mostanra már igazából letettem az álnevekről. Én mindig csak Gabi maradok. :)

5. Jó lenne híresnek lenned? Ha igen, hogyan válnál ismertté? Ha nem, miért nem szeretnéd?

Egy ici-picit szeretnék. Szinte minden nap látom, hogy mik a híresség hátrányai, és sok filmet láttunk már, milyen személyiségromboló tud lenni a hírnév. Viszont annyira boldoggá tenne, ha többen is olvashatnák az írásaimat. Ha adhatnék valamicskét magamból, a világlátásomból, a gondolataimból, a fantáziámból másoknak. Pont kedves Csicsusz, akitől ezt a díjat kaptam, az első ember, aki folyamatosan, több írásomra is reagált, és nem rokonom, vagy közeli ismerősöm. Valami hihetetlenül inspiráló, és lélekemelő érzés, mikor egy-egy véleményében azt írja ez, vagy az hatással volt rá az írásaimból. Hogy elszomorítottam, vagy éppen felvidítottam. Rá pedig nem mondhatom, hogy elfogult. :)

6. Milyen lenne a tökéletes napod?

Fuh... Ez egy felettébb nehéz kérdés. Az is fergeteges, mikor egész nap tudok írni, vagy éppen hímezni. Ahogy kirándulni is szeretek, és még sorolhatnám. Néha meg egyszerűen csak lustálkodnék, csokit ennék, és számítógépes játékokkal játszanék. Viszont mindezek semmit sem érnek, ha a párom nem lehet mellettem. Nem tartom magam romantikus alkatnak, de egyszerűen megáll az életem, ha nincs mellettem. Nincs ihletem az íráshoz, nincs kedvem hímezni, nem tudok filmet választani. Szóval felettébb hisztis vagyok. :D

7. Mi az a dolog az életedben, amiért a leghálásabb vagy?

A másik felem, és a családom.

8. Ha választhatnál egy tulajdonságot vagy képességnek magadnak, mi lenne az?

Változtatnám a hajam és a szemem színét. Néha annyira szeretném csak egy napra befesteni a hajam. Ez egyelőre nem igazán megoldható, és nem tudok kontaktlencsét hordani.

9. Ha lenne egy jövőbe látó kristálygömb, ami egyetlen egy információt megmutatna a jövődből, mire lennél a leginkább kíváncsi?

Nem mernék belenézni. Valószínűleg elajándékoznám.

10. Van olyan dolog, amit még szeretnél fejleszteni az írási készségeden? Ha van, mi az? Ha nem tudod, vagy nincs, akkor miért nem?

Sokszor úgy érzem, hogy a párbeszédeim élettelenek, műviek. Én ezen dolgozom bőszen.

Nagyon hálás vagyok a díjért, és ugrálok örömömben, hogy ilyen megtiszteltetés ért. Jól esett kicsit mesélni magamról. Remélem, hogy nektek is tetszett ez a kis barangolás. :)

További szép napot kívánok emberek! Legyetek mindig vidámak! ^^

Halloween-i száz szavas verseny

Van egy honlap, ahol meg szoktam osztani írásaimat. Az oldalon volt egy Halloween-i verseny. A téma adott, egyetlen kikötés az volt, hogy az írás összesen 100 szó legyen. Se több, se kevesebb.
És íme megosztom veletek az én irományomat (köszönöm az ihletet Nagy Krisztina ^_^).

Kis halloween-i mese:

"Álomszép, mesebeli királylány vagyok. Ruhámon milliónyi fodor, lábamon lakkozott, kopogós cipellő, hajamban korona díszeleg. A legfinomabb selyemből készített harisnya tart melegen, akárcsak a tündérek által készített kabátkám. Ujjaimon smaragdköves gyűrű, csuklómon rózsás karkötő. Arcomon pirosító, ajkaimon gyöngyházfényű rúzs.

Mellettem pedig itt sétál maga a herceg. Magas, délceg dalia. Jóképű, sármos, és olyan oltalmazón fogja a kezem. Rajta is fényes cipő, királyi ruha, korona van.

Együtt lépünk oda a hatalmas ajtóhoz. Szívem a torkomban kalapál, térdem megremeg. Bátorítóan megszorítja a kezem, és rám mosolyog. Csenget.

Az ajtóban a szomszéd néni jelenik meg, rám mosolyog, majd apára, és mindkettőnknek ad egy csokit."

Sziasztok! 

Véget ért a Halloween-hét, így eljött az eredményhirdetés ideje. 

Helyezettek: 

I. Tifa-chan: Kis halloweeni mese (8,125 pont) 
II. Voreena: A szellő dala (8 pont) 
III. DeiLove: Hale-o-ween (7,3 pont)

Egy város acélból és gőzből

Megjelent!

Bethore története ezentúl elérhető ebook és nyomtatott kiadásban, a Publio kiadó gondozásában.

Köszönöm mindenki segítségét és bátorítását! :)

http://publioboox.com/hu_HU/egy-varos-acelbol-es-gozbol

Utolsó mese

Elfásultan, sápadtan fekszem az ágyamban. Barna hajam szétterül a párnán, mint valamialga a zöld vízben. Tekintetem a távolba réved. Ma már sehol sincs a tűz, mi benne égett. Még csak nem is barna, mint évtizedekkel ezelőtt. Az a szürke, génytelen golyóbis, mit ma a szememnek mondhatok, csupán egy halovány utánzata a régmúltnak. Annak az időnek, mikor még nem éltem át ennyi fájdalmat, és kínszenvedést.

Sárgás hálóingem már megkopott, néhol ki is szakadt, de én ragaszkodom hozzá, mint a léthez. Ez a ragaszkodás az, ami életben tart. Más már nem bátorít. Már senki nem fogja akezem. Néha még felriadok lidérces álmaimból, és olankor megpróbálom letépni a láncaimat, hogy még egyszer, utoljára láthassam őt. De akkor mindig belém hasít a fájdalom. A kín, melyet már a morfium sem csillapít. Az égő érzés, mely acéllábamba vág, mint régen, mikor a húst, az inakat, az ereket, az izmokat ésa csontokat átszakította az a golyó. Széttépte, akár éhes vadállat a prédáját. Senkinek nem kívánom azt az érzést...

Hirtelen ráeszmélek, hogy már vége. Ez már réges-régen történt. Ám ekkor fejemben visszhangozni kezd egy sikoly. Egy velőtrázó, hátborzongató sikoly. Az, amit akkor hallottam, amikor arra a szegény lányra lassan, nagyon lassan rágördültek a sok tonnás kerekek. Ahogyan a tehervonat szétzúzta kicsiny testének minden csontját, és a sínekbe olvasztotta finom bőrét.

-            Istenem, miért hagyod ezt?! – üvöltök fel, s máris eltűnik a rémületes kép. A nyugalom és a béke szétárad a testemben.

Lassan kinyitom a szemem. Körbenézek a szoában. A már megszokott, fehér csempe és a magas, normálisan nem bezárható ablakok fogadnak. Ahogy magam mellé pillantok, meglátom a nővérkét, aki éppen elpakolja a morfiumos fecskendőt. Mélyet sóhajtok. A gyógyszer elzsibbasztja végtagjaimat, és ezzel eléri, hogy rájöjjek; már nem sok elzsibbaszható végtagom van. Azaz egy nyavajás jobb kar még kitart. A nővérke rám mosolyog, megsimogatja a fejeme, mint egy kisgyereknek, aztán kimegy a kórteremből.

Bal karomat felemelem lassan és a holdfényben megmozgatom az ujjaimat. A fémes csikorgás elárulja nekem, hogy már régen voltak beolajozva a kiberizületeim. Igaz is, hogy régóta fekszem idebenn. A kórház lassan felzabálja megmaradt emberi testemet. Sok orvos ajánlotta már fel, hogy agyam és szellemem képesek átültetni egy robotba, és így tovább élhetek. Viszont én nem bízom ebben az újfajta technológiában.

Újból belém nyilall a fájdalom, de ez nem olyan, mint az eddigiek. Ez olyan, ami az ember idegsejtjeit a végletekig megterheli.

Szemem könnybe lábad, bal karom élettelenül zuhan melém az ágyra, jobb kézfejem ökölbe rándul. A nővérhívó felé akarok nyúlni, de egy – a csuklómra tekeredő – vastag bőrszíj megakadályoz benne. A kín tovább fokozódik. Érzem, hogy előbb a talpamban, aztán a lábikrámban, majd a combomban lévő izmok, még ha huzalokból is vannak, önkéntelen rángatózásba kezdenek. Ekkor belémvillan a felismerés; méreg!

Segítségért akarok kiáltani, de a félelem elnémít. Már nem érzem a lábam rángását. Gyorsan terjed a méreg. Szinte érzem, ahogy leállnak a fontosabb szerveim. Előbb a vesém, aztán a májam.

Rémülten kapkodok levegő után, de tudom, hogy nincs menekvés. Már biztosan alszik mindenki. Mire megtalálják görcsbe rándult testem, lesz majd nyolc óra.

Az ágyam melletti kis vekker a reggeli hetes híreket harangozza be, ahogy azt eddig is tette minden reggel.

„Még van remény!” – villan fel bennem a hamis gondolat. Mielőtt letelne a reggeli ébresztő öt perces dallama, fojtogató érzés kerít hatalmába. Fogy az oxigén a tüdőmből, és bárhogyan erőlködök nem tudok több levegőt magamba szívni. Erőlködésemben hánykolódok az ágyon, feszegetem a béklyóm, de semmi sem történik. Senki nem nyit be, és senki nem siet a segítségemre. Vöröses lesz a kép előttem, ahogy az apró hajszálerek elpattannak a szememben. Aztán szédülni kezdek, hiszen az agyam sem kap vért. Végül beletörődök a végzetbe, és hagyom, hogy a fölém tornyosuló csuklyás alak magához öleljen.