Hartony
városa nem különb, mint a többi város. Poros, füstös, szürke, és nyomott. A
város házainak falát vastagon fedi a korom. Az ablakokat már régen nem
próbálják tisztán tartani. Helyette mindenki tart otthon egy-egy gőzhajtású
periszkópot, amivel kiláthat az utcára. Bár minek is nézne ki bárki, ha egyszer
semmi szép, vagy érdekes nincs odakinn. Az égen örökösen mocskos szürke felhők
úsznak. Az emberek még sosem láttak napsugarakat, el sem tudják képzelni,
milyen az. Életükben a szürke hétköznapok nem csupán egy kifejezés. Az
egyetemesen elfogadott ruházkodás a szürke árnyalataiból merít. A seszínű
ingtől az aszfaltszürke hálóingig minden megtalálható a repertoárban. Fehéret,
és teljesen feketét csak ünnepnapokon viselnek.
Városszerte
sajátos zaj dübörög éjt nappallá téve. A komplexumot működtető millió
fogaskerék egymáshoz súrlódása, a gőz sziszegése, az olaj csepegése. A gőzt
létrehozó kályhák, és gyárak pufogása, nyöszörgése, ahogy kilehelik magukból a
felesleges füstöt. Az utcákat belengi a kesernyés füstszag és a gépzsír
semmivel sem összekeverhető szaga. Az utcakövek víztől, és olajtól síkosak,
ezért a legtöbben inkább gőzhajtású, föld fölött lebegő járművekkel – úgynevezett
exhalatio-val, becézve exo-val –, közlekednek. Itt ez a legelterjedtebb
közlekedési eszköz. Ezzel járnak munkába a felnőttek, ezzel csibészkednek a
fiatalok, ezzel mennek bevásárolni az öregek.
Az ég felé
törő házak között sötéten hömpölyög az Olajja-folyó. Azért hívják így, mert nem
is víz, hanem olaj alkotja. A sűrűn folyó, bűzös folyam lustán mossa
acélpartjait, a csatornákba belefolyva végignyalja a város belső szerkezetét,
ezzel is segítve működését. A befolyó nyílások száját védő szűrőknél naponta
takarítók dolgoznak, hogy a folyóba dobált szemetet kiszedjék, és ezzel
megakadályozzák a rendszerbe való bekerülését.
A folyó
partján főként gyárak vannak. Ott vannak a pékségek, a szabók, a cipészek, az
órások, az ékszerészek. Minden épületből gőz és füst gomolyog. A termelés
folyik, a gazdaság szépen gyarapszik. A sár fekete emberek mégsem mosolyognak.
Ugyan a
város virágzik, és zavartalanul éli mindennapjait, mégis hibádzik valami.
Legenda kelt lábra a sikátorok, és a csatornák közül. Olyan mese, melyet még a
felnőttek is félve suttognak egymásnak. Takarójuk alatt erről ábrándoznak a kamaszok,
a gyermekek délutánonként ezt játsszák. Azt mondják, létezik egy hely, ahová
nem érnek el a felhők, ahol fény gyullad az égből, ahol nem sziszegnek gépek,
ahol nincs zsírszag.
Mindez csak
hiú ábránd. A várost körbevevő hatalmas víztömegen senki sem képes áthatolni.
Sem hajó, sem repülő nem érheti el a túlpartot. Úgysem létezik.
-
A pletykák szerint
van túlpart – susogja izgatottan Bethore. A lány hosszú, aranybarna haja
ráomlik vállára, ezzel takarja el nemrég elszakadt acélszürke felöltőjét.
-
Már megint ki
tömte tele a fejed ezzel? – dohog szobatársa. Az ő fekete haja sokkal inkább
beleillik az itteni normákba, mint Bethore haja. Kicsit talán bolondnak is nézi
emiatt barátját.
-
Senki, miért
kérdezed folyton ezt!? – A fekete hajú lány tekintete elnémítja. Zavartan
lehajtja a fejét – A hajléktalan a Csavarhúzó utcában – vallja be szégyenkezve.
-
Látod, mert megint
odakinn csavarogtál – pirít rá.
-
Ha egyszer olyan
érdekesen mesél! – Ájuldozik, és két kezével hadonászva mesélésbe kezd. –
Amikor például azt mesélte, mekkorát ugratott egy exoval! – Már éppen utánozni
akarja a hangját is, mikor valaki tarkón vágja egy összetekercselt újsággal.
-
Már megint
fantáziál, Miss Crow? – csattan a szigorú hang a háta mögül.
-
Elnézést kérek,
Mrs. Hamplton – kántálja a lány behúzott nyakkal.
-
Helyes – bólint rá
az éltes, kontyos asszony, majd kiklaffog nyűtt papucsában a folyosóra. Ahogy
léptei zaja eltávolodik, Bethore újból szobatársa felé fordul, de ő tenyerével
befogja a lány száját.
-
Nem akarok lebukni
miattad, és büntetésbe kerülni! – sziszegi fojtott hangon – Feküdj le, és
aludj!
Bethore
nehezen viseli a körülötte élő emberek közönyét, és fásultságát. Egyetlen barátnője
szavait csupán a félelem táplálják – bizonygatja magában Bethore. Aztán el is
engedi a füle mellett a kiábrándító szavakat.
Ő kalandra,
életre vágyik. Ekkor még nem is sejti, miféle kalandok várnak rá. Viszont, ha
sejtené, akárcsak egy kicsit is, akkor nem keresné annyira az izgalmakat. Most
még csak azt tudja, hogy másnap mit fog csinálni. Ezzel a boldog tudattal
hajtja álomra a fejét.
Reggel,
amint felkel az első dolga, hogy magára rángassa elnyűtt posztónadrágját,
felhúzza egérszürke ingét, felöltőjét, felkapja óráját, és mászik is ki az
ablakon. A régen megolajozott keretben csikorog az ablak, de szobatársa jó
alvó. Az első mély lélegzetvételnél légcsövébe mar a jeges lég. Kiélvezi a
ritka pillanat minden másodpercét.
Még a légiriadó
megszólalása előtt leér az utcakőre. Ez az egyetlen riasztórendszer, ami elég
hangos, és elég éles hangú, hogy az állandó gépmorgást elnyomja. Már az első
sarkot is elhagyja, mikor a sziréna belehasít az éjszakából megmaradt halk
szuszogásba. A folyóból, a kövek közül, a csatorna fedelek alól, mindenhonnan
gőz tör elő. Amikor a rendszereket beindítják, az első adag gőz felszállásakor
az beáll a még hűvös levegőbe, ködöt képezve. Viszont amint érkezik a következő
adag forró levegő, már fel is tolja a város fölé a több tonnányi vízpárát.
Bethore
ámulva figyeli a jelenséget, ahogy az egész városra fátyol telepszik, majd az
fellibben, mintha egy halottról húznák le a leplet. Szeme elé kerek lencséjű
pilótaszemüveget, arcába kendőt húz, felpattan kis exojára, és már száguld is a
keskeny utcákban. Elhajol pár nyíló spaletta elől, kikerül pár önjáró szemetes
konténert, és már oda is ér a folyóhoz. Gyorsan körbenéz, és rá is veti magát
az olajtenger hátára. A könnyű exo ugyan önmagában lazán ellebegne a sűrű
folyam fölött, de Bethore kénytelen maximum gőznyomásra állítani, hogy ne süllyedjen
el.
Akárcsak
tegnap, ma is sikerül belavíroznia az egyik csatornajáratba. Ott már lejjebb
veheti a nyomást, hiszen itt nem lehet több az olajmélység fél lábnál. Folyamatosan
csökkenti a nyomást egészen addig, míg a deszka, ahogy ő hívja, megáll. Lába beletoccsan
az olajba, visszhangot verve az alagútrendszerben. A folyadék lassan a cipőjébe
szivárog. Meleg, nyúlós masszával borítja lábfejét. Feje mellett forró vizes
csövek futnak, némelyik néha felsípol, és kiad magából némi gőzt. Őt ez sem
ijeszti meg. Meg kell találnia Unguar-t, a hajléktalant, aki mesélt neki a
túlpartról.
Haja az
arcába libben, ezért gyorsan összefogja egy lapos kontyba. Azt egy kézzel
készített vashálóval fogja tarkójához. Már sokan kinevették hajviselete miatt,
de sosem vette zokon az idősebbek csúfolódásait. Örökös álmodozó lévén, mindig
úgy érezte, hogy ő tud valamit, amit a többiek még csak elképzelni sem tudnak.
Most pedig itt ez az öreg, aki igazat ad neki. Mesélni tud neki egy olyan
helyről, ahol nem csak acél és gőz van.
-
Tudod, hogy a
vezetékek ezüstből vannak? – szólal meg egy rekedtes hang az egyik járatban.
Bethore villámgyorsan a hang irányába indul.
-
Ezüst? – kérdez
vissza, bár még nem látja a beszélőt. Felismeri hangját, tudja, hogy baráthoz
tartozik. Egy pillanatig sem fél, izgatottság fogja el. Felperzseli vérét.
-
Ezüst bizony. Ez
egy nagyon ritka, és puha fém, de nagyon jól vezeti az... – A férfi elhallgat,
ahogy meglátja a lányt. Egy darabig nézi, figyeli, vizsgálgatja, aztán újból
megszólal. – Te koszosabb vagy lassan, mint én – mosolyog ki a vastag olajréteg
alól a hibás fogsorú ember.
-
Mit vezet jól? –
kíváncsiskodik Bethore, elengedve füle mellett a megjegyzést. Szenvedélyesen
ökölbe szorítja kezeit, és hatalmasra nyitott szemekkel bámul a férfira.
-
Az áramot – feleli
az, és füle mögé tartja a kezét, hogy jobban halljon. Bethore is kagylózik, de
nem hall semmit. Erőltetetten koncentrál, próbálja meghallani, amit az öreg
annyira figyel.
-
Én nem hallom –
panaszkodik pár perccel később.
-
Mert nem is lehet
hallani! – mutat rá az öreg. Bethore szemei elkerekednek.
-
Nem? Viszont akkor
honnan tudod, hogy működik?
-
Egyszerűen csak
látod. – A férfi összeérint két drótot, amik között kék ívszikra pattan.
Bethore hátrahőköl, de szemét nem tudja levenni a helyről, ahol az imént az
apró villámot látta.
-
Ez valami csoda –
ámuldozik, de aztán megrázza a fejét, közelebb szökken a férfihoz, megragadja
kabátja ujját, és óvatosan rángatva noszogatja. – Most inkább mesélj nekem!
Mesélj arról a helyről, ahol süt a fény!
-
A Nap – javítja ki
mosolyogva a türelmetlen lányt Unguar.
-
Mi az a nap? –
dönti oldalra a fejét Bethore.
-
Az egy égitest.
Olyan, mint a bolygó, amin élünk, csak ez sokkal forróbb, és ezért fényt
termel. Akárcsak a gyertya lángja. A fénye meleg, és boldogságot hoz a szívedbe.
– Kezét a mellkasára teszi, hogy mutassa, mire gondolt.
-
És hogyan tudok
oda eljutni? – Bethore szemei lassan kistányér méretűre nőnek a hévtől.
-
Csak egy módon
juthatsz el oda... – kezdi az otthontalan férfi, de ekkor léptek zaja üti meg a
fülüket. A férfi elsápadva, reszkető
kézzel kap a nyakához, leszakít róla egy láncot, és a lány markába nyomja. –
Éjfél után keresd fel Zastos-t! Ezt mutasd meg neki, és ő segíteni fog neked!
Csak ő segíthet neked! – teszi még hozzá, majd elkezdi a csatorna vége felé
lökdösni a lányt.
-
Hol találom őt
meg? – Bethore ereiben vegytiszta adrenalin kezd keringeni. Élesebben hallja a
közeledők vastalpú bakancsának kongását, fojtóbbnak érzi az olaj szagát, a
lámpák fényét élesebben érzékeli, térdei meg-megremegnek, de tudnia kell! Az
öregnek el kell mondania a titkot!
-
A Szárnyasok
Királynője – dörmögi a férfi, és azzal a lendülettel ki is löki Bethore-t a
csatornából. Vészesen közeledik felé a fekete folyam. Szíve a torkában kalapál,
ujjai hidegek, tenyere izzad. Mégis sikerül megtalálnia az exo indító gombját,
és éppen az utolsó pillanatban beindítania. Orrába csap a bűz, lába beleér a ragadós
masszába, de a felcsapó forró gőz kiszabadítja, és felrepíti az utcaszintig.
Már
elkezdődött a reggeli mozgolódás. Gyorsan vissza kell térnie a szállásra,
különben a házsártos Mrs. Hamplton nem újsággal, hanem ősrégi papucsával fogja
fejbe vágni őt. Gyorsan a zsebébe süllyeszti a hobó ajándékát, hiszen ez
elvezetheti őt arra a helyre. És ez a
cél sokkal inkább érdekli, minthogy kap-e büntetést.
Leteszi a
szokásos sarkon járművét, ráakasztja a szemüvegét, és gyorsan bemászik az
ablakon. A mocskos ablaktáblán keresztül is látja, hogy valami nem stimmel a
szobában, de csak akkor tudatosul benne, mikor bebukfencezik a padlóra. Előtte
ugyanis ott áll Mrs. Hamplton. Kezében ott az elmaradhatatlan papucs, és a
tenyerén csattogtatja.
-
Szabadna
megtudnom, hogy Miss Crow merre járt? – csattan a nő hangja és papucsa
egyszerre.
-
Lenne értelme
magyarázkodnom? – kérdez vissza félénken a lány. Szeme sarkából megpillantja
szobatársát, akinek arca már sötét foltoktól tarkállik a verés miatt.
-
Szemtelen! –
rikolt a nő, és akkora pofont kever le Bethore-nak, hogy a hajába tűzött
kontytű a padlón csörren – Otthont adtam neked, ételt adok, és te így hálálod
meg!? Háromheti szobafogság!
A dühös
nénike kiviharzik a szobából, és bevágja maga mögött az ajtót. Bethore, mintha
észre sem vette volna a jókora arcon vágást, szobatársához fordul.
-
Találkoztam vele!
– újságolja izgatottan, de a lány ismét lelombozza.
-
Hát nem megmondtam
már, hogy ne beszélj nekem róla?! – kiált rá. Szemében félelem csillog, fájó
arcát tapogatja – Most vertek meg miattad harmadszorra! Pedig nem is érdekel,
amit mondasz! Könyörgöm maradj végre a seggeden! – szemei elfátyolosodnak, majd
könnycseppek csorognak végig arcán. Szája sarka legörbül, és kitör belőle a
sírás. Bethore teljesen ledöbben. Azt hitte, hogy a lányt is ugyanannyira
érdekli a másik világ. Szíve összefacsarodik, ahogy a síró lányt nézi.
Kiábrándulását mégsem mutatja ki. Bűnbánóan leül mellé az ágyra, és
megsimogatja a fejét.
-
Bocsáss meg nekem,
Hara – suttogja. A síró a vállára borul, könnyeit a piszkosszürke felöltőbe
törli. Ugyan ez az egyetlen emléke édesapjától, nem bánja, hogy Hara
összekoszolja. Apukája is mindig csupa kosz volt.
-
Csak ne menj ki
többet, kérlek – szipogja a síró lány, és ez az a pont a tizenhat éves Bethore
életében, amikor megfogadja, hogy amíg nem jut ki az árvaházból, nem fogja
kutatni a Túlpartot.
Kedves olvasóm, ha megtetszett a történetem, a többi fejezetet megtalálhatod itt: http://publioboox.com/hu_HU/egy-varos-acelbol-es-gozbol
Kedves olvasóm, ha megtetszett a történetem, a többi fejezetet megtalálhatod itt: http://publioboox.com/hu_HU/egy-varos-acelbol-es-gozbol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése