Tavaszi zsongás

Eljött az újabb tavasz. A virágok pocsékolón ontják magukból mézédes illatukat, a fák szemet gyönyörködtetőn zöldellnek, a Nap szétárasztja éltető, meleg sugarait. Méhecskék döngicsélnek, madarak csivitelnek az ágakon. Szél borzolja a medve, a róka, a nyúl bundáját. Az édes kakofóniát pedig a patakok víg csörgedezése festi alá.

Ahogy a természet magához tér, úgy élednek fel az emberek is. A réteken gyerekek futkároznak, a szántóföldeken szorgos emberek dolgoznak. A falvakban helyre teszik a télen megrongálódott házakat, a városokban pedig beindul a nyüzsgés.

Ez nincs másképp a királyi városban sem. A hegyekkel övezett város közepén hatalmas palota áll, melynek falait buzgón tisztogatják a szolgák, hogy a nagy ünnepségre hófehérek lehessenek. Azok, akik nem a falakat takarítják a palota kertjét, udvarát csinosítgatják. Az összes konyhában folyik a sütés-forgás. Pecsenyék, vadhúsok, szárnyasok, halak pirulnak, pácolódnak. Hatvan kiváló szakács igazgatja a száz szolgát, hogyan aprítsák a zöldséget, gyümölcsöt.

Nem véletlen a hatalmas készülődés, hiszen a királykisasszony férjhez készül menni. A lakodalomnak pedig hetedhét országra szólónak kell lennie, ahogy azt a mesékben is mondják. A király pedig, mivel olyan nagyon szereti lányát, mindent el is követ, hogy így legyen. Annyi ételt, bort, sört és egyéb nyalánkságot hozatott, hogy akár egy hétig is mulatozhat a nép, ha úgy akarja. Emellett vándor mulattatókat, muzsikásokat, fricskásokat, csörgő sipkásokat, dalnokokat hívat messzi földről.

Másnap meg is tartják a pompázatos esküvőt. A város összes harangja együtt zúg az éljenző tömeggel. A királykisasszony földre omló ruhája, szoros fűzője, több láb hosszú fátyla maga a megtestesült gyönyörűség. Oldalán új hitvese bőr nadrágban, térdig érő csizmában, fess, fehér vászoningben pedig egy két lábon járó istenség.

A násznép pedig színesebb, mint a tavaszi rét, mikor már minden kankalin, ibolya és krókusz kivirágzott. A nemesebbekből főképp bársony, telehímzett talárjaik, és szolidan díszített kerek sapkáik láthatók. A szegényebb rétegek színes vászon ingei és harisnyái üde színfoltok a főképp bordó és fekete színekben pompázó gazdagok között. A férfiakon buggyos, sokszorosan összevagdalt felsők és nadrágok díszlenek. A kihívóbbak jókora gatyapőcöt is varrattak maguknak a szabókkal. Ezeket a hölgyek sokszor megkuncogják. Persze azért ők sem maradnak ki a divatból. A nemes hölgyek fűzős ruhákat viselnek, melyeknek mély, félkör alakú nyakkivágása van. Ezzel szépen kiemelik fehér nyakukat, dús keblüket. Hogy még kihívóbb legyen fodrot varrattak a kivágás szélére, nyakukba pedig ékkövekkel ékes nyakéket akasztottak - a férfiak nem kis örömére. Legtöbbjük haja egyenesre fésülten simul a hátukra, vékony pánttal lefogva, de van olyan is, akinek magasra tornyozott, göndör fürtjeit gyöngyök, arany láncok díszítik.

Vannak piros-kék, piros-zöld, kék-fekete ruhába öltözött nemesek is. Őket kerülgetik a barna, és fekete-fehér ruhákba öltözött papok, szerzetesek, hátha kaphatnak egy kis alamizsnát.

Az asztal sarkán egy nagy rakás zsoldos ünnepel. Fényes páncéljaik nem messze tőlük a várfal mentén hevernek újabb harcra várva. Buggyos ingük vágataiból más és más színű anyagok villannak elő. Nem is beszélve a méretes gatyapőcökről, amik még a nemesek szeméremkupakjainál is nagyobbak, és kihívóbbak. Csak a hölgyek kedvéért. A fehérnépek pedig gyakran feléjük pillantgatnak. Főleg a szolgálók, akik megállás nélkül hordják a finom ételeket és italokat az asztalokra. Ők pedig nem utasítják el a felkínált figyelmet. Az ölükbe húzzák, kezüket, combjaikat simogatják. A lánykák pedig viháncolva, vagy éppen pofozkodva fejezik ki véleményüket.

Az asztalok által közrefogott részen táncosok mulattatják a népet. A királyi pár mellett foglal helyet a zenekar, akik a muzsikát szolgáltatják. Lantosok, furulyások és más egyéb húros hangszert pengetők. Néha megjelenik egy-egy dalnok, hogy előadjon valami szépségeset a királynak, és udvarának. A táncosok minden alkalommal alkalmazkodnak a változásokhoz.

Amikor a táncos lábúak elfáradnak, helyükbe jönnek a bűvészek és mutatványosok. Ugrálnak, szaltóznak, kiabálnak, éljeneztetik magukat. A násznép pedig jót mulat minden spárgán, bukfencen, de még az eséseken is.

Utánuk következnek a mímesek. Mindegyik színes, bolondos jelmezt visel. A nők férfiaknak, a férfiak nőknek maszkírozva. Némelyik gólyalábat visel, hogy nagyobbnak látszódjék, míg van olyan, amelyik begörbített lábbal jár, hogy alacsonyabb legyen. Előadásuk elnagyolt, kissé gúnyos, de mindenki jól szórakozik rajta. Kiparodizálják a pöffeszkedő nemeseket, a kényes hercegkisasszonyokat, nemesen, tiszteletre méltóan integetnek a királyt játszva, majd orra buknak az egyik hajladozó talpnyalóban.

Miközben mindenki az előadáson nevet, hahotázik, térdét csapkodja, egy árnyék suhan át az ünneplő tömegen. Ez az árnyék kevésbé színpompás, mint a násznép. Alakját testhez simuló ruha emelné ki, ha sötétbarna, szaggatott szélű köpenye nem tenné sejtelmessé körvonalait. Szemei cinkosan csillognak. Kezei gyorsabbak, mint a villám. Szütyők, ékszerek landolnak mélységesen mély zsebeiben. Az egyik főnemesről leakasztja a palástját tartó díszes csatot. A következő áldozata egy nemes hölgy, kinek méretes kontyba fogott haját két rubintokkal díszített arany hajtű tartja a helyén. A vékonyka lány mögé surran. Szeme folyamatosan a környezetét fürkészi, miközben ujjait megropogtatja. Ajkain sunyi mosoly játszik, ahogy felemeli a kezeit, és a nő fölé tornyosul. Aztán egy villámgyors mozdulattal kirántja a két halálos tűt, és még mielőtt kibomlana a hajköltemény, ő már el is tűnt a tömegben. A nő észre sem veszi, mi történt szeretett hajtűivel, olyannyira az előadásba mélyedt.

Ezután egy kövérkés nemest szemel ki magának. Övén jókora erszény csüng. Mikor megszabadítja a nehezéktől, egy pillanatig azt figyeli nem repül-e fel, mint egy felfújt lufi. Szerencséjére nem. Ezen felbátorodva a nyakát díszítő ujjnyi vastag aranylánc súlyától is megkíméli a férfi fáradt hátát. Miután a nemes fickó egészségét veszélyeztető nehezékeket elhelyezte saját puttonyában, bekukkant a zsoldosok közé. Elsüt nekik pár poént, megveregeti a vállukat, néhánynak az ölébe ül, megsimogatja az arcukat. Észre sem veszik, hogy ellopta néhányuk tőrét. Boldogan nevetnek, míg ő az eddigieknél is vígabban tovább áll.

Éppen az egyik lépcsőn igyekszik felfelé a galériára, hogy a korlátnak támaszkodó nemes hölgyek derekát is megóvja a súlyos erszények egészségkárosító hatásától, amikor egy katona kiszúrja őt. Onnan veszi észre, hogy páncélos ujjával egyenesen rá mutogat, és közben társaival susmorog.

A lány arca fintorba rándul, majd olyan sebesen futásnak ered, ahogy megrakott zsebei, és puttonya engedi. A katonák csörömpölve a nyomába erednek. A násznép mit sem érzékel ebből, hiszen a hangulat jócskán a tetőfokára hágott.

A csuklya lehullik a tolvaj fejéről, szorosan összefogott haja kibomlik, és vörös zászlóként lobogva jelzi merre is halad. A katonák így aztán nem is vesztik nyomát. A tömegen átnyomakodva kergetik, hajkurásszák. Útjukat levegőbe reppenő szolgák, tálcák, poharak, csirkék jelzik. De mivel a csirkék nem tudnak sokáig repülni, hamar az őket megreptetők arcában landolnak veszett kotkodácsolás közepette.

A lány beszalad egy szobába, majd becsapja maga mögött az ajtót. Csak ezután döbben rá, hogy odabenn egy egymásba igencsak belefeledkezett párocska nyögdécsel. Az ajtócsapódásra azért felfigyelnek. Ám reakciójuk pont az ellenkezője annak, mint amire a lány számít. Vágyakozó tekintettel, burukkolva hívogatják az ágy felé. A tolvaj kénytelen kimenekülni a fülledt helyzetből. A folyosón viszont szembetalálja magát az egyik katonával. Mikor az le akar rá csapni, a lány fellendíti a térdét, mire a férfi sisakja vagy jó két méteres magasságba felugrik, háromszázhatvan fokos fordulatot tesz, majd visszapottyan a sérült liluló fejére. A lány a csörömpölve eldőlő katona fölött átugorva beszáguld egy másik szobába. A túloldalán látja is a menekülés útját, egy másik ajtót. Nem is totojázik, és elszalad a bőszen varró nők mellett, kik a mátka hálóruháját varrják, mert az előző éjjel már felpróbálta, és nagy hevületében szét is szaggatta.

A következő szobában egy fürdőt talál. A gőzben bővelkedő helyiségben két párocska enyeleg elmélyülten. Ám megjelenését mégiscsak tolakodónak vélik, és hangos kiáltásokkal, sikolyokkal adják a tudtára ezt. Kicsit le is fröcskölik, nehogy egyszerűen ki tudjon jutni. Mivel amúgy sincs más választása, az ablakon át távozik. Ott egy vékony párkányra érkezik. Megcsúszik kicsit vizes saruján. Heves karcsapások, karkörzések árán sikerül visszanyernie az egyensúlyát, és megkapaszkodnia a falban. A biztonságot adó falhoz tapadva elsasszézik a következő ablakig, és bemászik rajta.

Az itt ténykedő asszonyok a nászi ágyat készítik elő. Derékaljba tollat tömködnek, tengernyit. Az egész szoba tele a szárnyasok pihe-puha takarójával. Pár asszony a huzatra hímzi édes kívánságait, kis pillangót, virágot, szép álmot.

A szobába csöppenő lány első lépése után hasra vágódik a földet ellepő tollak alatt megbúvó vánkosban. Esésével felkavarja a pihéket, amik így hatalmas hóviharra emlékeztető kinézetet kölcsönöznek a szobának. Az asszonyok jajveszékelve kapkodnak a tollak után. Az egyik még az ablakot is eltömíti széles vállaival, nehogy megszökjön a dunyha-töltelék. Sokáig észre sem veszik a felfordulást okozó személyt, csak a tollrengeteg emelkedését látják útja során, akár egy toll-túrást. Az egyik termetes asszonyság meg is ragadja a tollkondot, és ruhája grabancánál fogva kiemeli közegéből.

-            Hölgyeim – kezdi kimérten a tenyeres-talpas nő, majd vigyor szalad szét az arcán. – Ki kéne csinosítani a kisasszonykát!

Azzal mindannyian rávetik magukat. Az egyik a cipőjét próbálja lerángatni, míg a másik a köpeny csatjával babrál, a harmadik pedig egyszerűen a körmeit vizsgálgatja. Az asszonyok úgy lefogják a tolvajt, hogy az moccanni sem bír, ellenkezni pedig még annyira sem. Kényükre-kedvükre öltöztethetik, fésülhetik a haját, piperézhetik ki. Izgatottan sustorognak, néha valaki felkiáltja ötletét, mire a többiek lelkesen állnak neki a megvalósításának.

Hirtelen kitárul az ajtó, és kitántorog rajta egy habos-babos ruhákba öltöztetett úri kisasszony. Vörös haja göndör fürtökben csüng arca két oldalán, amit fehérre meszeltek, két pofiját pirosítóval színezték, szempilláit méteresre pödörték, szemöldökét szénnel színezték. A hatalmas, abroncsos szoknya rejtekében könnyedén magával viheti zsákmányát. A katonák is úgy szaladnak el mellette, hogy éppen csak rá mernek nézni. Aki mégis megteszi, egyetlen pillantásától fülig vörösödve, botorkálva követi társait.

Mikor már az összes poroszló eltűnt a tömegben, tolvajunk elegánsan irányt változtat, és kisurran az egyik tetőteraszra. Ott táncoló párokba botlik, akiket beszélgetők fognak közre. Csak nagyon kevesen állnak a korlátoknál, hogy a tájban gyönyörködjenek. Ahogy mögöttük elsétál a hölgy, úgy lesznek szépen sorjában egyre könnyebbek az övek. Persze ez sem mehet így vég nélkül. Egy poroszló észreveszi tevékenységét, és elkapja a csuklóját.

-            Kisasszony, mi nem toleráljuk az ilyen viselkedést – szúrja le, de a lány egy egyszerű vigyor után kihúzza karját a ruha ujjából, és még az előtt elrohan, hogy a katona észbe kapna. A habos ruha, akár egy pillangó bábja, úgy marad utána. Arcáról a mázolmányt egyetlen mozdulattal ingujjába törli. Műszempillái a táncolók talpai alatt ropognak.

Rohantában alsóruházatának minden végén ékszerek lógnak ki. Ahogy meglátják a robogó ékszereket, a katonák egyből utána iramodnak. Beszalad az egyik hálóba, a láncingesek csörtetnek a nyomába. Míg a katonák pillogva mérik hova is csöppentek, addig a lány kilopakodik mellettük, és beszalad egy másik szobába. A pribékek késve veszik csak észre a settenkedőt, így kis lemaradással követik. Egyből egy másik szobába jutnak, majd így tovább sorjában.

A kastély egy kissé elhagyatottabb folyosójára tévednek kergetőzés közben. A tágas gangot mindkét oldalról ajtók hosszú sora szegélyezi. A lány beszalad az elsőbe a jobb oldalon. Ám amint a katonák benéznek utána a szobába, ő már a folyosó túlsó végén jelenik meg egy bal oldali ajtónyílásban. Ahogy meglátja a páncélosokat, vissza is bújik. Hiába űzik. Abban a pillanatban, hogy benéznek a szobába, ő egy másikból kukkant ki, rájuk ölti nyelvét és el is tűnik a tölgyfa ajtó mögött. A katonák haszontalan csattognak utána, mindig egy lépéssel előttük jár a furfangos lány.

A fáradt, szuszogó, izzadságban úszó, csörömpölő acéllemezek egyre nehezebben vonszolják magukat. Egymás után dőlnek ki a sorból. Míg az egyik a falat támasztja, nehogy eldőljön, a másik az ablakon hajol ki, hogy megvizsgálja a levegő minőségét odakinn. A lány odamegy, megveregeti az ablakon kilógó férfi hátát, bíztató szavakat suttog oda neki, majd leakasztja hátáról széles köpenyét. Kevélyen a vállára perdíti a szerzeményt, majd elhagyja a tetthelyet.

Ünnepélyesen, magasra tartott fejjel levonul azon a lépcsőn, amin felrobogott, majd a kábult tömegen keresztülkígyózva elegánsan elhagyja az ünnepi lakomát. Karjait kellemes súly húzza, lépteit édes teher nehezíti. Még egyszer visszanéz a bódult társulásra. A király részegülten ölelgeti újdonsült vejét, lánya szerelmetes mosolyokat küldözget ugyanezen ifjúra. A közrefogott hol ide, hol oda sandít, néha összekeveri, kire hogyan kéne néznie, de az alkoholmámoron, és a nászdelíriumon át senki nem veszi észre tévesztését.

A lány felemeli frissen szerzett arany kupáját, és az ifjú párra emeli. Néma tósztja egyszerre szól a párnak, és a frissen szerzett aranynak.